Erzsébet napközis tábor 2021.
Pályázatok

MEGVALÓSULT PROGRAMOK A NAPKÖZI ERZSÉBET-TÁBOR I. TURNUSÁBAN
(2021.06.21. – 2021.06.25.)
Délelőtt: ÖNISMERET, KÖZÖSSÉGÉPÍTÉS, KOMPETENCIAFEJLESZTÉS
A reggeli megérkezés, gyülekező után elfoglaltuk a ’főhadiszállás’-nak nevezett, a hétre számunkra kijelölt termeket.
Idén Tác Község Önkormányzata jóvoltából udvari padokat és asztalokat kaptunk, amit az iskola technikai dolgozói elrendeztek nekünk az udvar árnyas részén.
A kötelező adminisztrációs feladatok elvégzése (egészségügyi-, egyéb szülői nyilatkozatok átadása; névsorolvasás, jelenléti ív aláírása) után hivatalosan is megnyitottuk, elindítottuk a Napközi Erzsébet-tábor I. turnusát.
Ismertettük a napi/heti programokat.
Közösen megreggeliztünk.
Ezt követte a tábor házirendjének kialakítása – egyéni (diák és pedagógus) ötletek, hozzászólások alapján megalkottuk a heti házirendet és felírtuk a táblára – mindenkire kötelező érvénnyel.
Létrehoztuk a csapatokat (sárga, piros, kék, zöld) a negyedikes tanulók vezetésével, véletlenszerű sorsolás alapján.
A csapatok külön vonultak és első nagy feladatként megalkották csapatuk nevét, indulóját, csatakiáltását és egyenkarkötőt fontak – ezzel kezdetét vette az egész héten át tartó verseny a csapatok között.
Tízórai.
Ebédig csapatépítő-, csoportjátékokat játszottunk az önfeledt játék jegyében, de már a verseny szellemében.
Délután: SPORT, EGÉSZSÉGTUDATOS ÉLETMÓD
Ebéd.
A kellemesen hűvös tornateremben mindenkinek jólesett az un. csendes pihenő, ami azt jelentette, hogy a nagy szivacsokon csendben mindenki elfoglalta magát a saját igénye szerint (rajz, kártyajáték, olvasás, játék a saját telefonon, stb).
Ezután labdajáték töltötte ki a délután nagyrészét a tornateremben.
Levezetésképpen TOTÓ-ztunk, kvízjátékot játszottunk ’A sport és én’ / ’Az én egészségem’ / ’Ételünk az életünk’ címmel.
A meghirdetett csapatverseny és –építés jegyében ügyességi játékokkal folytattuk a szép nyári délutánt az udvaron.
Zárásként közösen meguzsonnáztunk, nasiztunk és vidáman zártuk a napot.
Hazamenetel.
Délelőtt: KÖRNYEZETTUDATOSSÁG, TERMÉSZETI ÉRTÉKEINK- és KÖRNYEZETSZÉPÍTÉS
A reggeli megérkezés, gyülekező, üdvözlés után a csapatok elmondhatták csatakiáltásukat, -dalukat, stb.
Ismertettük a napi programokat
Közösen megreggeliztünk, teáztunk a takarítónénik által készített teából.
Naptej-, szúnyog- és kullancsriasztó használata után ’felmálháztuk’ magunkat és elindultunk a táci Horgásztóhoz.
A kellemes séta után letáboroztunk.
Csapatonként elkészítettük a számháború ’kellékeit’, megbeszéltük a szabályokat, kisorsoltuk a csapatjátékot és kezdődött a ’harc’.
Az éppen nem játszó csapat növény-, és állatmegfigyelést végzett, virágok, gyógynövények felfedezésébe kezdett, nádsípot készített.
Közös tízóraizás után következett a ’második felvonás’ = bújócska. A terület kifejezetten alkalmas volt a játékra, volt, akit tényleg nem találtunk … egy ideig!!!
Levezetésképpen a természet ’lágy ölén’, pihentünk a fák, bokrok alatt.
Visszafelé útba ejtettük a Vénusz Panziót és megebédeltünk.
Délután: SPORT, EGÉSZSÉGTUDATOS ÉLETMÓD – KÖZKÍVÁNATRA!
Mondhatni, a szokásos ebéd utáni csendes pihenő igazán jól esett mindenkinek a hűvös tornateremben, ui. a szabadban kicsit megsütött bennünket a Nap … Relaxációs zenét hallgattunk, volt, aki még el is aludt …, a többség a megszokott módon pihent.
A gyermekek kívánságára tornatermi játékokkal telt a délután jelentős része – jelszó: ’Labda minden mennyiségben!’.
Uzsonna, közös nasizás az udvaron.
Ismét labda: foci körmérkőzések.
Közös énekléssel vidáman zártuk a napot.
Hazamenetel.
AUTÓBUSZOS KIRÁNDULÓS-, STRANDOLÓS NAP
Délelőtt: 1. ÚTICÉL: SIMONTORNYA - VÁR
A szokásos buszos kirándulás előtti teendők – szülői búcsúzkodás, gyógyszerek bevétele, hátizsákok, kirándulós csomagok elhelyezése – után elindultunk Simontornyára.
Gyorsan előkerültek a telefonok, kártyák, nasik, megszólaltak a gyermekdalok, azaz az ilyen kirándulások ’elengedhetetlen’ kellékei.
Nagy élmény volt a vár előre tervezett/szervezett foglalkozása (= múzeumi óra): újra építettük a várat kartondobozból; kardoztunk a lovagteremben; hátborzongva megnéztük a várbörtönt; ágyúgolyót emelgettünk a vár falán; lőréseken kukucskáltunk; hatalmas festményekben gyönyörködtünk; tízóraiztunk az egykori ebédlőben … és otthagytuk névjegyünket a Vendégkönyvben.
Szuveníreket vásároltunk emlékképpen.
Minden érdekesség ellenére a gyermekek alig várták, hogy dél körül elinduljunk a következő állomásra = strand!
Délután: 2. ÚTICÉL: TAMÁSI - FÜRDŐZÉS
Tamásiban, a strandfürdőben meleg, kétfogásos ebéddel vártak bennünket.
Átöltözés, hűs pihenőhely keresése, a medence kijelölése, fürdőzési- és egyéb szabályok tisztázása után kezdődhetett a féktelen fürdőzés: úszás, csobbanás, labdázás a vízben, csúzdázás, fejesugrás, ’búvárkodás’ úszógumizás … és minden, ami belefért!!!
Pihenésképpen uzsonna + fagyizás.
Volt még idő egy utolsó csobbanásra … de, sajnos, egyszer minden jó véget ér!
Akadt némi probléma elhagyott papucs, elcserélt törölköző, ottfelejtett úszógumi, stb. ügyben, de a végére minden a helyére került!
A hazafelé út viszonylag csendes volt, többen elaludtak, illetve a nagy élmények ellenére már várták a szülőkkel való találkozást.
Fáradtan, de nagyon sok élménnyel gazdagodva értünk este haza!
Délelőtt: MŰVÉSZETI NEVELÉS / KÉZMŰVESSÉG
A 4. napra a gyermekek már megtanulták a visszatérő programokat: megérkezés, gyülekező, üdvözlés, köszöntés, napi program ismertetése, reggeli.
Napindító tornánkat Gyöngyi néni ’vezényelte’: zenére egy kicsi jóga, egy kicsi izomlazítás.
A délelőtt folyamán a csoportok egy része a kézműves program jegyében Gyöngyi nénivel agyagozott: gyúrtak, formáztak, golyóztak, díszítettek baglyot, cicát; a másik csoportok Adri nénivel érdekes kvíz feladatokat oldottak meg a színek témájában.
Mindeközben lázasan folyt a csapatok pontgyűjtése/pontvesztése: szinte minden pillanat alkalmas volt az értékelésre – ezáltal a csapatépítésre és önértékelésre egyaránt, hiszen nem volt mindegy, hogy a csapat szerzett vagy pontot vesztett egy-egy gyermek miatt!
Közben tízórai, nasi; külön kis játékok: rajz, kártya, ének, buborékfújás, hinta …
Ebéd a megszokott helyen és időben.
Délután: ÖNISMERET, KÖZÖSSÉGÉPÍTÉS, KOMPETENCIAFEJLESZTÉS
A csendes pihenő alatt meseolvasás, mesemondás volt a kiegészítés. A kis csapatoknak ( = szivacsonként) elmeséltük a kedvenc meséjüket, felolvastunk iskolánk idén megjelent mesekönyvéből, elmondtuk a Szent Erzsébetről szóló legendát.
Játék határok nélkül! – Kint és bent, fent és lent, ülve és állva, egyéni- és közkívánatra – a tárház kimeríthetetlen, játszottunk mindent. Cél: a versenyszellem fenntartása, további csapatépítés, önismeret fejlesztés, és nagyon-nagyon sok vidámság!!!
Uzsonna, közös nasizás az udvaron.
Hazamenetel.
Délelőtt: MŰVÉSZETI NEVELÉS / KÉZMŰVESSÉG
Az utolsó napot is a szokásos módon kezdtük: megérkezés, gyülekező, üdvözlés, köszöntés, napi program ismertetése, reggeli.
Reggeli torna Veronika nénivel ismert gyermekdalokra.
Művészeti nevelés keretében Gyöngyi néni segítségével elkészítettük a tábori emléket: saját díszítésű teás bögre: a gyerekek különleges filctollal dolgoztak, előre megrajzolt ábrák közül választhattak, a bögréket ki is ’sütöttük’, névre szólnak. Mindenki megtette a magáét, sokat dolgozott a ’művén’, gyönyörű alkotások születtek!
Akik éppen nem ’bögrésztek’, az udvaron játszottak.
Tízórai.
Közös éneklés Veronika nénivel.
Ebéd - legnagyobb örömünkre - a Vénusz Panzió teraszán.
Délután: ÖNISMERET, KÖZÖSSÉGÉPÍTÉS, KOMPETENCIAFEJLESZTÉS
A megszokás jegyében csendes pihenő.
Délután közösen megnéztük a héten készült képeket: jókat nevettünk magunkon és egymáson; jó volt feleleveníteni a heti eseményeket; érdekes volt végignézni a programokat és közben frissen készült popcorn-t ropogtatni. KÖSZÖNJÜK, takarítónénik!
Volt nevetés, meglepetés, döbbenet, sztorizgatás.
Óriási örömet okozott a gyermekek körében, hogy ajándék táborozós pólót kaptak! Újra megbeszéltük, hogy mitől ’Erzsébet’ ez a tábor, majd vidáman felvették, pózoltak benne, és egész délután le sem vették! Sokan ebben a pólóban mentek haza!
Táborzárás 1.: gyermek- és tábori dalok Veronika nénivel, gitárkísérettel.
Táborzárás 2.: Edit néni ’igazi’ mikrofonnal interjút készített véleményezés-, szóbeli elégedettségi felmérés céljából.
Táborzárás 3.: csapatverseny eredményhirdetés.
Táborzárás 4.: jégkrém, csoki, cukorka.
Táborzárás 5.: búcsúintés és hazamenetel.
Tác, 2021.06.29.
Készítette: Horváthné Meggyesi Edit

2. turnus:
A 2. turnust csapatépítő játékokkal indítottuk, hiszen új gyerekekkel és pedagógusokkal folytatódott a tábor ezen a héten. Hétfőn a reggeli elfogyasztása, és az adminisztrációs feladatok elintézése után délelőtt a tornateremben játszottunk különböző közösségépítő, fejlesztő játékokat. Alkottunk egy hatalmas kört, és "Hol a kapu" és a "Láthatatlan törzsfőnök" című játékokkal máris egymásra hangolódtak a gyerekek. A " Kacsintós párcsalogató" és az " Érints meg valamiddel valamit, ami..." játékokkal nem csupán mozogtak, hanem a koncentrációjukat, testsémájukat is fejleszthették , miközben jól mulattak. Ezután a csapatszellem erősítése érdekében véletlenszerűen kialakított csapatokra osztottuk őket, és 4 csapat versenyzett egymással összemérve a tagok ügyességét, gyorsaságát, figyelmét. Ebéd után pedig társas-és kártyajátékokkal játszhattak levezetésképpen.
Hétfőn délelőtt a csapatépítő játékokat kiegészítettük a sport jegyében különböző játékos sorversenyekkel. A csapatok játékos ügyességi és gyorsasági feladatokban mérhették össze magukat, és közben nagyokat nevettek és lelkesen szurkoltak társaiknak. A csapatokon belül párokat alkottak, és együttműködve kellett a kihívásoknak eleget tenni, megküzdeni a csapat érdekében a többi párral. Homlokuk közé szorított labdával végigmenni egy akadálypályán, vagy egy hullahopp karikában végig szökdécselni a bólyák között nem volt egyszerű feladat, de nagyon jól szórakoztak közben a gyerekek, és felavattuk így az új labdákat, sporteszközöket is.
Hétfőn délután a gyerekek a kézműves délutánon a táboros pólókat készítettük el. Textilfilccel mindenki a saját egyéniségére szabva díszíthette a pólóját, a hátára pedig mindenki a saját nevét írta. Nagyon szép és kreatív alkotások születtek, amiről egy csoportképet is készítettünk. Annak érdekében, hogy mindenkinek jusson megfelelő mennyiségű eszköz, két csoportra bontottuk őket ezen a délutánon, és álomfogót is lehetett még készíteni.
Kedden délelőtt szintén az önismeret, közösségépítés és kompetenciafejlesztés került az előtérbe. Egy óriási, élő társasjátékkal játszottunk, ahol 4 csapatot alkotva a gyerekek megküzdöttek egymással. A társasjáték feladatai a nyári és az otthoni balesetek megelőzésével voltak kapcsolatosak. A feladatok során nem csak tudásukat, de erejüket is összemérhették a gyerekek.
Kedden délután tábori Exatlon versenyt rendeztünk a gyerekeknek. Kihívók és bajnokok vívtak egymással hatalmas csatát a tornateremben felállított pályán és küzdöttek meg az ügyességi feladatokkal. Egyensúlygyakorlat, kúszás, mászás, futás, célbadobás során ismerhették meg képességeiket. Nagyon élvezték a játékot a gyerekek, élvezettel buzdították egymást a közösen kitalált csatakiáltásokkal.
A kedd délután sem telhetett el kézműveskedés nélkül. Amíg a csapat egyik fele a tornateremben vívott meg egymással az Exatlon versenyben, addig a többiek tulipánt varrtak, és egy lelkes anyuka segítségével megismerkedhettek a varrógép használatával is. Mindkét tevékenység nagy kihívás volt a gyerekeknek. A végén nagyon büszkék voltak magukra és az elkészült munkáikra is.
Szerdán a reggeli után kirándulni mentünk. Első állomásunk a Dinnyési Várpark volt, ahol egy játékos vitézi hétpróbán vettek részt a gyerekek, és így ismerkedhettek meg a világ egyetlen, anyaghűen megépített vármakett parkjával. A park egyediségét az adja, hogy a történelmi Magyarország várait még sehol nem jelenítették meg eredeti anyagukból elkészített makettként: a kicsinyített várak, akárcsak eredetijük, kőből, fából, téglából, vesszőből és sárból készültek. A gyerekek közül 3 király választottak és a Piros, Fehér , és Zöld királyság alattvalói mérhették össze tudásukat, ügyességüket. A játék során bepillantást nyerhettek hazánk történelmébe, megismerhették királyainkat, és bebarangolták a történelmi Magyarország területén felépített várak makettjeit bemutató parkot. A játék végén szivacskardokkal ugyan, de megvívtak egymással a királyságok. Ebéd után a délutánt pedig strandolással töltöttük az Agárdi Gyógy- és Termálfürdőben. Labdázással, csúszdázással, fürdéssel telt a nap további része. Nagy örömmel vetették magukat a gyerekek a Keszeg Karcsi játszótér játékai közé is, és finom jégkrémmel hűsíthették magukat a sok élmény közben. Hatalmas élmény volt ez a nap a gyerekeknek, mindenki nagyszerűen érezte magát.
Csütörtök délelőtt Gelencsér Julianna csuhéművész vezetésével népi játékokat készítettek a gyerekek különböző természetes anyagokból. Megismerkedhettek azokkal az anyagokkal, technikákkal, amivel nagyszüleik, dédszüleik is készítették apró játékaikat. Közeben Julika mesélt nekik a mesterségéről, illetve sikereiről, hiszen az általa csuhéból készített betlehem a Vatikánban is ki volt állítva.
A sport jegyében telt el a csütörtök délután is. A tornateremben felállított tollaslabdaháló és ugrálóvár kimeríthetetlen szórakozást jelentett ezen a napon. Akik ebben elfáradtak, azok a rollereket is igénybe vehették. Ezzel párhuzamosan a gyerekek zenére is mozoghattak, hiszen az egyik teremben interaktív tábla és a új magnó segítségével "Just Dance!" táncversenyt rendeztünk, ahol ismert zenékre a kivetített figurák mozgását kellett utánozniuk minél pontosabban.
Csütörtökön délután pedig a táncversenyben és a ugrálóvárban elfáradt gyerekekkel stresszlabdát készítettünk. Alig győztük alapanyaggal, annyira tetszett a gyerekeknek. Volt aki 4-5 darabot is készített, és a technikát ellesve már az otthoni készítést is tervbe vette.
A pénteki napot a természetben töltöttük el, a soponyai Öko-centrumban. Az erdő életvilágával ismerkedhettek meg a gyerekek egy csodálatos környezetben. Reggeli után a Tizenkét hónap az erdőn című film nyári hónapokról szóló részeit nézték meg az iskolában. Felhívtuk a gyerekek figyelmét, hogy jól figyeljenek, hiszen a nap során szükségük lesz a filmben látott ismereteikre. Busszal utaztunk Soponyára, és ott 3 csapatot alkottunk belőlük és forgószínpadszerűen vehettek részt az egyes programokon. A délelőtt folyamán így mindenki bejárhatta a lovaskocsival a helyi erdő vadregényes útjait, és körbe kocsikázhatta a az erdő mellett megbújó tavat is. Lehetőség nyílott a tanösvény útvonalát bejárva megismerni az itt élő állatokat, a vadsimogatóban pedig közelről csodálhatták meg a dámszarvasokat, őzeket. A harmadik helyszínen egy erdészeti és vadászati kiállítást nézhettek meg a gyerekek. Az itt látottakkal és a filmből szerzett ismeretekkel kapcsolatos tudásukat kellett feleleveníteniük a múzeumban is, ahol rejtvényeket, totót, és kvízfeladatokat oldottak meg. Az árnyas fák alatt finom paprikás krumplival vendégeltek meg minket. A délután pedig a játéké volt. Egy gyönyörű tisztáson játszottunk velük Adj király katonát!, fociztak, fogócskáztat, rókavadászaton kutattak a papírrókák után, tábortűznél pillecukrot sütöttünk. A nap végén jó erdőjárókhoz híven biztonságosan eloltottuk a tüzet, összeszedtük magunk után a szemetet, és fáradtan, de sok élménnyel lezártuk a tábort.
Pénteken délután a soponyai Öko-centrumban játékos feladatokkal zártuk a hetet, amik a mozgásfejlesztésen túl a közösségi szellem, az együttműködés fontosságának megtapasztalására is alkalmasak voltak. . Hatalmas fákkal övezett tisztás területén 100 darab papírrókát rejtettünk el, amit a gyerekek nagy lelkesedéssel kerestek meg. Ezután az Adj király katonát! játékot tanítottuk meg nekik, amit nagy élvezettel játszottak. A tábort tábortűzzel, közös énekléssel, és mályvacukorsütéssel zártuk.